Megnyitás nagyobb méretben

Együttműködés

Az együttműködés kerete a Fiatalok Krisztusért „Biztos Szikla Klub”-programja, amely elsősorban a nem hívő háttérrel rendelkező, 10-14 éves korosztály számára készített speciális bibliaismereti klubanyag.

Az alapítvány az együttműködés keretén belül vállalja, hogy biztosítja a klub számára a négy féléves klubprogram írásos segédanyagát (4 kötetnyi kézikönyvet), valamint a klub vezetői részére a felkészítő- és továbbképző alkalmak megtartását. A klubanyag a gyülekezet kizárólagos használatába kerül, amelynek sokszorosítása, részekben történő felhasználása tilos.

A gyülekezet az együttműködés keretén belül vállalja, hogy a klub munkájáról és eredményeiről rendszeresen, de legalább félévenként írásban tájékoztatja az alapítványt, az alapítvány által szervezett képzéseken és a „Biztos Szikla Klub” országos vagy regionális programjain részt vesz.

Az együttműködés keretében biztosított képzések, könyvek és az országos vagy regionális programok szervezési költségeinek biztosításában a gyülekezet vállalja az alapítvány félévenkénti 8000 (azaz nyolcezer) Ft-os támogatását.

Az együttműködés addig van érvényben, amíg a gyülekezet a „Biztos Szikla Klub”-ot működteti. A klub megszűnéséről az alapítványt a legrövidebb időn belül köteles tájékoztatni.

A fenti együttműködés aláírható és nyomtatható verziója letölthető innen pdf formátumban.