Megnyitás nagyobb méretben

Tapasztalatok


A Biztos Szikla klubprogramot a 2004-2005-ös tanévben használtuk elõször a noszvaji református gyülekezetben. 12 nyolcadik osztályos fiatal vett részt a két-háromhetente megrendezett összejöveteleken. A program anyaga jó hangulatot teremtett, és azt tapasztaltuk, a közösségformálódást is jelentõsen segítette. A konfirmációi elõkészítés kiegészítéseként használtuk, és meggyõzõdésünk, hogy nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a résztvevõ gyerekekhez közelebb kerüljön a Biblia üzenete, Isten szeretete és Jézus Krisztus személye. A 2005-2006-os tanévben hatan járnak közülük rendszeresen az ifjúsági bibliaórára, és még ketten alkalmanként eljönnek. Az õ személyük másokat is vonzott, így most egy kb. 15 fõs középiskolás korú fiatalokból álló ifjúsági csoportja van a gyülekezetnek (kb. fele-fele a fiúk és a lányok aránya), amelyik szombat délutánonként találkozik. Dicsõség Jézus Krisztusnak! A program anyaga szinte nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a "mai fiatalok" esélyt kapjanak arra, hogy keresztyén gyülekezethez csatlakozhassanak. Minden gyülekezetnek, lelkipásztornak figyelmébe ajánlom.
Anda Tibor, református lelkipásztor, Noszvaj

Egy "klubos" véleménye...


Régen, kb. 4 évvel ezelőtt az imaház felé mentünk haza, és láttuk, hogy egy csomó gyerek kint volt az imaház előtt, és játszottak. Mi is odamentünk a családdal, és játszottunk velük. Babi (egy anyuka a gyülekezetből) odajött hozzánk, és elmondta, hogy nyáron lesz egy kölyöknapközi, s megkérdezte, hogy nem-e mennénk el. Mi elmentünk. És egyszer valaki mondta, hogy elindult egy tiniklub (Biztos Szikla), és megkérdezték, nem lenne.e kedvem járni a klubra. Örömmel igent mondtam. Így jártam az imaházba. Egyszer aztán mondták, hogy már szinte az összes alkalmon (BSZK) itt voltam, ha van kedvem, járhatok vasárnapi bibliakörbe is. Oda is jártam, majd istentiszteletre is. Egyszer, amikor bemerítés volt, a Zsolti bácsi kihívta azokat a bemerítő medencéhez, akik meg akarnak térni. Én kiálltam a ?családdal? együtt. Imádkoztunk, hogy az Úr Jézus töltse be az én szívemet is. Ahogy visszaültünk mindez megtörtént. Nagyon jó érzés volt. Olyan volt, mintha minden gond legördült volna a vállamról. Majd Anna (az egyik BSZK vezető) meglátta, hogy sírok, és a szeretetvendégségen beszélgettünk, majd elmentünk egy másik kisterembe, és ott tovább beszélgettünk, meg imádkoztunk. Hát, így tértem meg. Nagyon örülök, hogy van ez a BSZK, mert különben nem mentem volna az imaházba, csak a kölyöknapközibe, ami csak nyáron van, és az nem sok. A BSZK-n mindig felvidultam és mindig jól éreztem magam, és elfelejtettem az összes rosszat, ami velem történt. Legutóbb a BSZK-sokkal egy gyermekotthonban szolgáltunk. Fantasztikus volt! És a közös nyári kirándulások is tök jók!

Reni (14)

Beszámoló a Biztos Szikla Klub kaposvári munkájáról

A kaposvári Szent Imre Plébánián októbertől indítottuk el a klubot elsősorban a közösség gyerekeinek, szülők kérésére. Az alkalmakat vasárnap délelőttönként 10-től 12-ig tartjuk a Katolikus Gimnázium Kollégiumában, szigorúan szülőmentes övezetben.

A klubot négy huszonéves felnőtt és három gimnazista korú fiatal vezeti. Az alkalmakon mindig más felelős a játékok lebonyolításáért, így a teamből mindenki lehet a gyerekekkel csapatban is, illetve vezetheti magát az alkalmat is.

Címlistánkon 28 tini neve szerepel, ennyien fordultak már meg nálunk, de az állandó mag 15 fő, 11-12 évesek. Kezdetben úgy gondoltuk, hogy a közösségi gyerekek számára fontos missziós lehetőség a Tini-klub, mivel ebben az életkorban gyakran megkérdőjelezik a szülőktől kapott értékeket, hitet. Ugyanakkor őket is biztattuk arra, hogy hívják nem hívő osztálytársaikat, így váltak maguk is misszionáriussá. Az alkalmak vidámak, a gyerekek szívesen jönnek. A játékokat nagyon szeretik, a komolyabb a "Hétre" részeknél már nehezebb leültetni őket, de biztos, hogy elvisznek magukkal valamit mindabból, amit megosztunk velük, illetve amiről beszélgetünk. A vezetőket hamar a bizalmukba fogadták, sokszor elmondják nekünk örömeiket, nehézségeiket.

A tinik családi háttere általában jó, rendezett, de van egy-két nehezebb sorsú gyerekünk is. Egy szülő kifejezetten megkért minket, hogy foglalkozzunk a gyermekével, mert se ő, se az iskolai pedagógusok nem tudnak rá hatni, viszont a klubba szívesen jár.

A klubalkalmakon kívül elvittük őket szánkózni is. A plébániától megkaptunk minden anyagi és erkölcsi segítséget a Biztos Szikla klub eredményes működtetéséhez. A klubvezetők kézikönyve könnyen használható, remek ötleteket és és játékokat tartalmaz.

Úgy tapasztaljuk, a program tényleg eléri célját a tiniknél, ezért szeretnénk ezt tovább folytatni és kérjük a következő félévre szükséges kézikönyvet.

Varjas Adrienn, Pukli Kata, Fogarasi Fábián

"Hittan" másként, másoknak

Valójában egy klubfoglalkozásról van szó, melyet elsősorban azok számára hoztak létre, akik nem tartoznak bele egy adott egyház tagjai közé. Eredeti neve Rock Solid Klub, magyarosítva Biztos Szikla Klub. A csorvási és gerendási evangélikus gyülekezetekben évken keresztül használtuk ezt a lehetőséget.

Miért tartom fontosnak, hogy erről itt írjak, hogy ne mondjam, propagáljam? Olyan területen dolgozok, ahol arányaiban sokkal többen tagjai névlegesen egyházunknak, mint máshol. És a gyerekek, de a szülők nagy része már névleg sem evangélikus, tehát nincs megkeresztelve. Ez a tendencia azonban egyre inkább kiterjed az ország többi részére is. Ezért csodálkozunk sokan, hogy a népszámlálás során igen sokan vallották, hogy sehová sem tartoznak. S mi meg valljuk meg: nincs komoly koncepciónk ennek a rétegnek az elérésére. Nos ez a foglalkozás az egyháztól távol élő szülők tizenéves gyerekeinek a felkutatására, megtartására törekszik. Mindezt könnyedén teszi, hiszen egy-egy témát, pl. barátság, pénz, csoportnyomás módszertani játékokon keresztül fogalmaz meg, tesz érthetővé humoros formában. Ez a gyengéje, hiszen kevés tudást ad, igei tanítás van benne, de nem olyan alapossággal, ahogy azt elvárnánk. De ez az erőssége is, hiszen ne feledjük: olyanokat tanítunk ezen keresztül, akik még semmit sem tudnak az egyház tanításából, másrészt túlságosan racionalizált világunkban lehet, hogy épp az egyház lehetne az, amely nem tudást akar elsőrenden tölteni a fejekbe, hanem a felszínes, üres kapcsolatok miatt kiüresedett szíveket akarja megérinteni, az érzelmi tankot feltölteni.

Végül: nem a hittant helyettesíti! Sok gyereket elértünk a klubbal, s lettek közülük hittanosok, néhányan megkeresztelkedtek. Másrészt jól kiegészítette az iskolai vagy gyülekezeti hittant ez a könnyed, játékos forma. Örömmel vettek részt rajta hittanosok a szokásos órákon kívül. Minden hitoktatással foglalkozó testvérnek ajánlom megfontolás tárgyává ezt a klubot. Merjünk újat kezdeni, más világunkban másként elérni másokat! Mindenképpen tanulságos lesz, s talán újabb ötleteket is kapunk ezen keresztül is.

Baranka György